|
||||||
|
Nemcsak az andalúz konyha, hanem az egész spanyol, sőt a mediterrán konyha egyik alapvető hozzávalója az olívaolaj. Az első olajfaligeteket a rómaiak hozták át Itáliából. A Guadalquivir folyó felső folyásánál alakultak ki a tartomány legnagyobb ültetvényei. Jaén provinciának például 80%-át borítják olajfaültetvények. Csak itt egyedül majdnem 13 ezer km²-nyi területet jelent. Az év során többször is terem az olajfa, és a szüretet minden helyen hagyományos mulatság kíséri. Az ország második legnagyobb bortermelő tartományának már évezredes hagyományi vannak a borászat területén. Egy görög földrajztudós, Sztrabón írta le először, hogy Hispánia déli részén jó minőségű borok teremnek, amelyet a föníciaiak honosítottak meg a vidéken. Az évek során egyre finomodott a technika. 711-ben megjelentek az arab hódítók. Ugyan a Korán tiltja a szeszes italt, mégis az andalúziai borok népszerűek voltak az emirátusokban. Ebben az időben emelkedett ki a többi város közül Sheresh, a mai Jerez a borászatban. Innen kapta nevét a sherry, Andalúzia világszerte ismert bora. Az elsőként Amerikába induló hajók is pakoltak fedélzetükre a kellemes nedűből, és miután a spanyol hajók Indiába is elvitték a sherryt, ez lett az első bor, amely körbejárta a világot. Fehér szőlőből készítik, fűszerezése pedig hétpecsétes ősi titok. A fahordókban érlelt igazi sherry-márkákat Andalúzia-szerte lehet kapni. Ilyen márka a Gonzales Byass~~, a Sandeman vagy a Pedro Domecq. Jelentős gyűjtemények, múzeumok:
A zsidó nép szerves része volt tartomány színes kultúrájának. Egyébként zárkózott kultúrájuk az évezredek alatt lassan keveredett, és hatott más népek hagyományaira. Az első zsidók a római korban telepedtek meg Hispánia déli részén. A nagy kolóniák szefárdoknak nevezték magukat, hiszen héberül Spanyolországot Szefaradnak nevezik. A Gibraltári-szoros miatt a kereskedelem az ő kezükben összpontosult, és nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy Andalúzia gazdasága javuljon. Saját nyelvük a szefárdi, ladino vagy zsidó spanyol (djudezmo, judeoespañol, ladino, sefardí), amely tulajdonképpen a kasztíliai spanyol archaikus (középkori) formája héber kölcsönszavakkal. A kegyelmet nem ismerő spanyol inkvizíció nemcsak az arabokat sújtotta, hanem minden olyan embert, akik nem tértek át a katolikus vallásra. Ebben a korban szinte minden zsidó elmenekült az országból, de nyelvüket megtartották, és mind a mai napig beszélik is Észak-Afrikában vagy Kis-Ázsiában.
Andalúziában nem feledkezhetünk meg a katolikus hagyományokról, amelyek minden mediterrán nép esetében mélyen gyökereznek. A Semana santa, azaz Szent Hét, vagy idehaza Nagyhét a húsvét előtti héten veszi kezdetét, vasárnap. Ekkor körmenetek indulnak el a tartomány templomaiból, és hordozható állványzaton trónokat hordoznak körbe a városokban és falvakban. Ezeken Jézus vagy Mária ül. A gazdagon feldíszített trónusokat fehér leplekbe öltözött vezeklők, ahogy ott nevezik, penitentes követik. A leplek hagyománya még az inkvizíció idejéből ered. A penitenteseket követik a fekete ruhába öltözött, gyertyákat vivő nők, akiket servidoras-nak hívnak. A menet előtt katonai zenekar adja a ritmust. Az emberek gyakran könnybe lábadt szemekkel, keresztet vetve nézik végig, ahogy elhalad előttük a körmenet. Az sem ritka, hogy meg akarják érinteni a szobrokat.
Spanyolul corrida. A görög és római korban is létező mulatság a mórok közvetítésével keveredett Spanyolországba. IV. Károly spanyol király megtiltotta a bikaviadalok rendezését, mert túl véresnek és barbárnak tartotta. Csak a napóleoni időkben éledhetett újjá ez a szórakozás. Nem véletlen, hogy Andalúziával kapcsolatban merül fel a bikaviadal, hiszen a sevillai Plaza de Toros aréna az ország legnagyobbja. 20 ezer ember élvezheti és izgulhatja végig a torreádorok véres előadásait. A “nemzeti sport”-nak azért is van akkora sikere, mert a bikaviadalok immár társadalmi eseményekké váltak. Sokan járnak ide megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat, sőt üzletek is köttetnek az aréna soraiban. Az évente 1000 bika és 3000 ló életét követelő attrakcióra jegyet szerezni nem könnyű feladat. Ezen a tájon alakult ki ez a tánc, s Andalúzia történelmének szinte minden cseppjét magába szívta . Az andalúz cigányok között terjedt el, és így hódította meg a világot. A mórok, cigányok, berberek, zsidók és spanyolok lakta Andalúziában a központi hatalom erőszakos katolicizmusa, inkvizíciója váltotta ki a cigányokból ezt az érzelemdús táncot. Ezért is olyan nehéz flamencót táncolni, hiszen a táncnak erős érzelmeket kell kifejeznie. Szerelmet, gyászt, bánatot és elnyomást öntenek tánclépésekbe, mozdulatokba. A flamenco szó eredete a holland flaming, melynek jelentése – a táncon kívül – „flamand” és „flamingó”. A nevet a madárhoz hasonló jellegzetes kéztartásról, illetve a kecses mozgásról kaphatta. A dinamikus tánc eredetileg tapssal kísért ének volt, de mára a tapsot felváltotta és kiegészítette az elmaradhatatlan kasztanyetta (castañuela), az énekhangot pedig kiegészíti a tánc és a gitár. Aki ellátogat Andalúziába, sok helyen találkozik az azulejokkal. A házak, paloták és szinte minden épület belsejét ugyanis színes csempék, azulejok borítják. Külön művészeti ággá fejlődött a 13. század végén az arabok közvetítésével bekerült csempék gyártása. Használatukat nem a divat szeszélyei indokolták, hanem az a tény, hogy a csempe enyhíti a nyári hőséget. A színes, művészien kidolgozott csempék agyagból készültek. A mesterek először megfestették a táblákat, majd cinkkel, mangánnal, rézzel, vassal és kobalttal díszítették a csempéket. Ezután berakták őket egy kemencébe, és 24 órán keresztül 900 fokon égették. Végül 24 órán keresztül hűlni hagyták. Így váltak maradandóvá. |
||||||
|
Copyright © 2010 Spanyol Riviéra - All Rights Reserved Search engine optimization by SEO Design Solutions |
||||||